Sok ember érzi úgy, hogy szüksége van arra, fejlessze magát. Sokan gondolják azt, hogy már megvilágosodtak. Itt nem a transzcendentális "megvilágosodás" jelentést értem, hanem azt, hogy valaki tisztán látja, mit szeretne elérni az életében, és ezt hogyan teszi. Én a két véglet közötti távolság áthidalására szeretnénk egy kis segédletet nyújtani.
Hiszen életünk, akárhogyan is nézzük, a vágyak, célok hajszolásának sorozata. Akinek nincs célja az életben, - ugye egyetértesz? - reménytelenné válik, unottá és kilátástalanná. Minden élethelyzet azonban új és új célokat, kihívásokat állít elénk.
A teljes élet felé való haladásnak első fontos lépése az, ha önmagában rájössz, hogy tudsz változtatni.
A "nulladik" lépés az lenne, hogy egyáltalán tisztában legyél azzal, mit is szeretnél. Érdemes felírni ezeket egy papírra. A célokat, sorban. Például: több szeretetet szeretnék, több megbecsülést, több pénzt, több barátot, kevesebb dohányzást, kevesebb alkoholt, és így tovább... Minden ilyen vágy vagy cél előbb-utóbb visszavezethető amolyan piramisszerűen a célok csúcsához: önnönmagam szeretném irányítani a sorsomat és az életemet. Nem várom a "sültgalambot", ahogyan mondani szokás.
Az előző blog afféle felvezetés volt ehhez a témához ugyanis gyerekkorából mindenki tudja, érzi magáról, milyen gyerek volt, és hogyan hatott rá a szülői nevelés. Tovább gondolva a társadalmi nevelés hatását, a barátok, oktatási intézmények hatását, rájössz, mennyi blokk van benned, amikről tudatosan alig, vagy egyáltalán nem tudsz. Ezek a blokkok gátolnak céljaid megvalósításában, a teljesebb élet megtapasztalásában. (Ha az előző mondattal kapcsolatban szkeptikus gondolataid támadnak, máris biztos lehetsz benne, hogy van min dolgozni:))
Mert hát mi is tartana vissza attól, hogy ezeket a blokkokat feloldd? A blokkok maguk.
Mert hát mi is tartana vissza attól, hogy ezeket a blokkokat feloldd? A blokkok maguk. És itt van a legtöbb ember számára az ördögi kör, az elhatározás hiánya. (Néhány ilyen gondolat, hátha ismerős:
- Jó vagyok így is, miért kellene jobb?
- Úgysem tudok leszokni a cigiről, minek bajlódjak, én már csak ilyen vagyok!
- A gorombaságomat örököltem, nem tudok más lenni!
- Én már csak ilyen ideges típusú vezető vagyok, dudálok, bevágok mások elé, nekem a közút - az versenypálya!
- Inkább megcsalom a feleségem, már úgysem tud megváltozni, otthagyni nincs szívem...
Az utolsó gondolat mondja el a legtöbbet, ha más szemszögből "átfordítjuk" ezeket a gondolatokat pozitívra. Nézzük csak:
- Jó vagyok, jobb akarok lenni!
- Már leszoktam a cigiről, mégis képes vagyok rá!
- Nem vagyok egyáltalán ideges a vezetés közben, mert mindig időben indulok, hogy odaérjek, vagy ha kések, akkor van nálam telefon, időben odaszólok, és senki sem fog haragudni:)
- A házasságomat rendbe fogom tenni, megváltozom és a feleségem is meg fog változni, ha igazán szeret és látja rajtam a változást!
Érted, ugye? Amikor megváltozol, minden megváltozik körülötted. Olyan emberek kezdenek megjelenni körülötted, amilyeneknek a társaságát keresed. Rá fogsz jönni, hogy azok az emberek, akikkel a rossz szokásaidat gyakoroltad, előbb-utóbb szintén a változás útjára lépnek majd. Csak bátran bele kell vágni!
A teljes élet felé való haladásnak első fontos lépése az, ha önmagában rájössz, hogy tudsz változtatni. Amikor először jut az eszedbe az, hogy "mi lenne, ha leszoknék a cigiről?" már egy első lépés. Ez a kis figyelem, érzés, a gondolat erejének felmérése elvezet ahhoz, hogy cselekedj. Amennyiben úgy érzed, itt leragadtál, keress egy olyan tanfolyamot, aminek a segítségével a kijelölt célt elvégezheted.
A második lépésben gyakorolsz. Itt eljutottál oda, hogy teszel is valamit azért, hogy jobb legyen. Egy agykontroll tanfolyam, vagy akár egy önfejlesztő könyv elolvasása, de már egy relaxációs technika elsajátítása (lényegében az agykontroll sem más, mint egy nagyon fejlett relaxációs technika), melyet számtalan helyen gyakorolhatsz közelebb visz a valódi éned és célod megvalósításához. Ajánlok ide egy oldalt: http://noatukorben.blogspot.com/ . Például.
A harmadik lépés során már kezded kapizsgálni, hogy jé, tényleg vannak bennem gátlások. A relaxálások és meditálások, a tudatalattid mélyebb megismerése során érzed, mit kell változtatni. Egy családállítás, vagy kineziológiás felmérés tud segíteni ilyenkor abban, hogy a múltbéli "rossz kódot" átírd. (Ha a Reiki áll közel hozzád, vagy más módszerek, válaszd azt, amit az intuíciód mond.) Mint a Mátrix I. végén, amikor Neo számára egyértelművé válik a mátrix felépítése. Azért még a többi részben elég sok küzdelem vár rá...
A felismerés már fél megoldás, ha tudod, milyen blokkot kell elmozdítani, hidd el, könnyebben fog menni!
A negyedik lépésben már valószínűleg ösztönösen érzed, mit kell tenned. Az előző három lépcsőfok után itt gyakorlatilag teljes életet élsz, mert érzed a pozitív hatásokat, odafigyelsz rájuk, engeded a jó áramlását. Csatlakoztál a jó erőhöz. Érzed, hogy miért lettél hirtelen beteg, mi váltotta ki a veszekedést. Ezeket az okozó-blokkokat gyorsan és hatékonyan kezelni tudod. Tudod, mit kell tenned. Engedni a jónak.
Az utolsó lépésben élvezed igazán az eredményét annak az útnak amit idáig bejártál. Megtalálod a magad valóságát. Kiválasztod a lehetőségek közül azt, ami kell. Ösztönösen cselekszel, az életed megváltozik. Az emberek jobban szeretnek, és tudod, hogy mi miért történik. Ugye, milyen jól hangzik?
A fenti lépések példák, az élethelyzettől és feladattól függően mozgunk közöttük. De ha figyelünk ezekre, és folyamatosan dolgozunk magunkon, akkor az utolsó pillanatban nem fogjuk sajnálni. Nyugodtak leszünk, hogy mindent jól csináltunk. Végül is ezért élünk, nem?